DEEMV

A nap minden percében szembesülünk olyan kihívásokkal, amelyekre nem adható egyértelmű válasz. Minden probléma sajátos, és egyedi megoldást igényel. A problémamegoldás egy olyan képesség, mely a helyzet pontos megértését és az arra adott egyértelmű, tiszta, strukturált választ jelenti. A DE-GTK hallgatói Ezen kepeségeiket mérettethetik meg csapatukkal a Debreceni Egyetemi Esettanulmány Megoldó Versenynek, DEEMV-nek köszönhetően. A DEEMV több mint egy esettanulmányi verseny, mert aktuális üzleti problémákkal lehet találkozni, valós tanácsadói élménnyel lehet gazdagodni, emellett kiváló lehetőséget arra, hogy kapcsolatokat építsenek a versenyzők, valamint nagyvállalati cégvezetőkből álló zsűri előtt bizonyítsák azt, hogy megállnák a helyüket tanácsadóként, vállalatvezetőként!

A Debreceni Egyetemi Esettanulmány Megoldó Versenyt (DEEMV) az Országos Esettanulmány Verseny mintájára már 4 éve rendezi meg a Debreceni Egyetemen a DEX Műhely. A versenyen a Debreceni Egyetem hallgatóiból álló négyfős csapatok mérik össze tudásukat. Melyen egy valós vállalati esetet, problémát kell megoldaniuk egy 8 órás „meeting” alatt. A stratégiájukat a verseny másnapján szakmai zsűri előtt prezentálniuk kell. A szakmai zsűriben a helyi vállalatok (IT Services, British Telecom, MKB Bank) vezetői mellett a kar oktatói vettek részt. A verseny első helyezett csapata megszerzi a jogot, hogy képviselje a Debreceni Egyetemet az OEV-en.

Alapvetően ez egy remek lehetőség arra, hogy a gyakorlatban is kipróbálhassák a hallgatók a tankönyvekből, előadásokból merített tudásukat és tapasztalatokat szerezzenek. Továbbá a szakmai fejlődésen, az erkölcsi elismerésen és az ismertségen túl a versenyen való részvételről igazolás is szerezhető, ami plusz pontot jelenthet ERASMUS pályázatnál, illetve szakmai ösztöndíjak esetében is. Így a DETEP esetében is.

Ezen túlmenően pedig a Debreceni Egyetem Esettanulmány Megoldó Verseny, a DEEMV által rengeteget tanulhatsz és egy remek élményben lehet részed. Az esetek izgalmas vállalati problémákról szólnak, és a megoldás során megmutathatod tudásodat, kreativitásodat és rátermettségedet. A folyamat során fejlesztheted problémamegoldó készségedet és hasznos, gyakorlatias tudásra tehetsz szert. Az esettanulmány-megoldást sok üzleti képzésben alkalmazzák sikerrel, és minden közgazdászpalánta előtt nyitva áll a lehetőség, hogy kipróbálja magát ebben a műfajban.

Legutóbbi frissítés: 2022. 11. 08. 16:31